Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Irjál !!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Rólam

 

Rólam:

Már iskolás éveimben, de felnőttkoromban is jó kézügyességem volt, mindig nagyon szerettem rajzolni. Egy- egy kiállításon csodáltam és gyönyörködtem a festményekben, akkor még nem tudtam, hogy én is ecsetet fogok és a festészet révén új érzésekkel gazdagodok.

A BAKONY Képzőművészeti Tanodánál kezdtem tanulni a festészetet 2007. októberében. Itt Tóthné Nagy Mónika festőművész fokozatosan, lépésenként adta át tudását az alapoktól kezdve, a komolyabb festmények alkotásáig.  A festőtáborok alkalmával megtanultuk a színek, fények- és árnyékok alkalmazását, a perspektívát, a csendélet és tájfestészet rejtelmeit, szépségeit. 

Az SMV 2000 Festőtanoda látogatását 2010. októberben kezdtem, ahol három portréfestő kurzuson vettem részt, nagy lelkesedéssel. Simon M. Veronika festőművésztől sokat tanultam, nem csak az arcok életre keltését, hanem új technikákat is. A folyamatos tanulás mellett korrepetítorként is többször részt vettem a kurzusokon. Összesen 23, technikai,- és témabeli szakkurzust végeztem a tanodában. Az öt év gyümölcse beérett, minek eredménye, hogy 2015. novemberben mestervizsgát tettem és ünnepélyesen átvettem a mesterdiplomámat. Köszönetem és hálám Mesteremnek, a fáradhatatlan tanításaiért, hogy minden tudását átadta a kurzusokon!

Időközben Nógrádi Katalin festőművésznőtől a "Bob Ross"-féle technikát tanultam meg több alkotótáborban, melyekért köszönetem és hálám fejezem ki Neki.

A pasztell-kréta rajzolás,-festés tanulása Tatjana Sevcsenko által kezdődött egy bajóti táborban, majd folytatódott Kárpátalján Magyar Ari által. Tiszabökényben, az utcán megrajzolt templomok és egyéb képek alkotásában útmutatásaiért,- tanításaiért hálás köszönetem Neki is.

Az elvégzett kurzusok, nyitott műterem programok, Őcsényben, Bajóton, Szabadegyházán, Pakson, Balatonvilágoson, Fehérvárcsurgón, Nagyvelegen töltött alkotótáborok mind-mind nagyon sokat jelentenek a tanulásom, fejlődésem terén. 

Festőtársaimat azzal segítem és természetesen más festőművészeket is, hogy kiállításokat szervezek Szabadegyházára, a Művelődési Házba, amiket 2012. augusztustól tartunk. Valamint megszerveztem az első alkotótábort is 2014. júliusában és idén már a ötödik, "SZAT5" tábor lesz. Igény volt rá, hogy festőszakkör is legyen, így az is megvalósult, valamint, Sárosdról is meghívtak festőszakkört tartani. Felkérésre Fehérvárcsurgón is elindítottam a festőtáborozást, ott az idén lesz a negyedik alkalom.

Négyszer vettem részt "plen-air" festésen, ahol ott, a helyszinen festjük meg a tájat.

Az idén és már 2017 tavaszán is részt vettem Nagy Krisztián KINVA festőtáborában. A tanulás vezérelt, hogy új és újabb dolgokat,- technikákat tanuljak meg. Köszönöm a kellemes és nagyon tanulságos napokat! 

2018. tavasztól Magyar Ari festőművésztől modern techikát tanulok, expresszionista stílust akril festékkel. Izgalmas, színes, villódzó. Valamint egy régi vágyam is teljesült, Cene gál István festőművésztől is tanulhattam, aki fotórealista,- sőt szinte hyperrealista módon fest. 

2012-ben tagja lettem az Országos Cserhát Művészkörnek, ahol pályázataimmal megtisztelő díjakat kaptam:     - Aranydiplomát,- Gyémántdiplomát,- Aranyecset díjat és Cserhát díjat. Következő évben a Móri Írók és Képzőművészek Egyesülete, a MIKSZ fogadott tagjai közé, ahol az évente megjelenő antológiában két-három festményemmel mutatkozhatok be. 2014 májustól a Székesfehérvárért Nemzetközi Művészkör tagságának örülhetek. 

A Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend Lovag Dámája vagyok, 2012  október 16.-án lettem avatva. Nagy megtiszteltetésnek érzem és igyekszem méltó módon helyt állni. Nem csak művészetemmel, festmények felajánlásával és adományozásával, de ruha gyűjtéssel és egyéb módon is támogathatom az időseket, óvodákat, a rászorulókat.

Nagy öröm számomra, hogy festményeim már külföldön, Svájcban, Szlovákiában és Oroszországban is díszitenek egy-egy otthont.

Nagyon szeretek festeni, szeretnék még nagyon sokat tanulni, a már megtanult technikákat tökéletesíteni és olyan képeket alkotni, ami örömmel tölti el és kikapcsolódást jelent a néző, látogató számára.

Köszönöm, hogy ellátogattál az oldalamra, remélem kellemes időtöltés volt  !

                                                                                            Szeretettel: Pocsai Julianna

 

 

 
Festményeim
 
Kedvencek
 
Kapcsolat

Minden érdeklődést, vásárlási szándékot, észrevételt és kérdést szeretettel fogadok, az üzenőfalon, a vendégkönyvben, vagy a po.julcsi1@gmail.com e-mail címen.

 
Naptár, események
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Idő
 
Háttérzenék
 
Tartalom

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!